Vissza a múltba.. III.

2013. december 27.
Kedves naplóm!

Úgy érzem, ma megmentettem barátnőmet attól, hogy kb két perccel előbb meghaljon mint alapból tenné.
Reggel a kis Tesco előtt találkoztam Kimmel.
-Jó reggelt. Kire vársz? - mentem oda hozzá álmosan.
-Szia. Senkire.
-Akkor miért álldogálsz itt? - kérdeztem meglepődve.
-Cigit akarok venni. - mondta miközben nagyon szemezett a Nemzeti Dohánybolttal.
-1. Oda úgysem mehetsz be. 2. Nem veszel te semmilyen cigit. - mondtam kicsit mérgesen, majd megfogtam a karját és elhúztam az üzlet elől.
-De van fölös 6 000 forintom. - mondta miközben megállt és visszanézett.
-Akkor sem cigire fogod elkölteni! Tedd el. Jól fog az jönni még később valami értelmes dologra. - mondtam miközben újra kézen fogtam és tovább húztam. Egy idő után már jött magától, így elengedtem a karját.
-Hiába nézel így, legbelül tudod, hogy igazam van! - kezdtem, látván az arckifejezését. Erre a mondatra elmosolyodott és bólintott egyet.
Bementünk a suliba, egyenesen fel a terembe. Éppen becsengőre értünk fel. Szerencse, hogy a biológia tanárnak éppen dolga volt így késett pár percet. Azon az órán pont a tüdő volt a téma. A könyvben egy jó kép is volt a dohányosokéról.
-Látod! A tiéd is ilyen lesz ha rászoksz.. - mondtam Kimnek a tankönyvre mutatva. Ő csak eltorzult fejjel bámult. Meg tudom érteni. Fujj.
Kicsengetéskor éppen fel akartam állni, amikor megállított és szorosan megölelt.
-Köszönöm. - mondta, még mindig szorítva engem.
-Nincs mit. A barátnőd vagyok, ez alap. - mondtam neki megsimogatva a hátát.
Felálltam és kimentem a teremből. Kint álltam a folyosón és felnéztem facebookra. Egy kép jelent meg. Hugo és Rayen voltak rajta. A szívem egy kicsit gyorsabban kezdett verni. H térdelt a padon a szürke nadrágjában, aminek az ülepe enyhén lelógott. Vörös pulcsijának kapucnija kicsit fejére volt húzva, mint ahogy általában szokott. Csábító félmosollyal, egyik kezével a kamera felé mutatott, másik karját, flegmán megemelte. A  pad előtt (persze H-t nem kitakarva) Rayen állt ugyan így, csak fordított kéztartással. Azaz amíg Hugo-nak a bal, Ry-nek a jobb keze volt a kamerára szegezve. Nem bírtam állva maradni. Nekidőltem a falnak és lecsúsztam a földre. Ott ültem és a fotót bámultam mikor Liza jött ki a teremből.
-Mit csinálsz ott a földön? - kérdezte, szemöldökét értetlenül összehúzva. Mivel nem reagáltam a kérdésére kivette a kezemből a telefont és megnézte. Az ő arckifejezése is lefagyott egy pillanatra. Ránéztem és ő megrázta a fejét. Lenyújtotta a kezét hozzám és felhúzott.
-Te is láttad vagy csak képzelődtem? - kérdeztem magam elé bámulva.
-Nem képzelődtél.. Tényleg itt a kép. Borzalmas vagy! - adta vissza a telefonom. Én kikaptam a kezéből és lementettem a fotót, még mielőtt valami okból kifolyólag leszedik. Bámultam még egy darabig, aztán a folyosó végén megjelent Rayen. Mikor odaért azt hiszem köszönt, de nem vagyok biztos benne. Szerintem sokkot kaptam. Meglengette előttem a kezét, mire észhez tértem.
-Jól vagy? - kérdezte mire én kicsit megráztam a fejem, mint aki most ébredt föl a kábulatból. Mondjuk ez nagyjából így is történt.
-Ahham. Mizu? - néztem rá, bár még midig a képen kattogott az agyam.
-Láttad a képet? - kérdezte vigyorogva.
-Igeeen. - mondtam nevetve. - Nagyon jóó! Ki állított titeket be így? :D
-Robert. Ügyes fotós lenne belőle, ha néha valami értelmesre is fordítana időt. - mondta kicsit komolyabban.
-Igen. Ez tényleg nagyon ütős lett.. - néztem újra a telefonomra. Mivel becsengettek, Ry elment én pedig besétáltam a terembe újra a földet bámulva. Kim megkérdezte, hogy mi történt, amikor leültem mellé. Csak elé csúsztattam a telefonom mire felnevetett. Azt hiszem megértette miért nézek ki úgy, mint akit hipnotizáltak.
Órák után semmi kedvem nem volt ottmaradni a suliban így hazajöttem. Útközben összefutottam Lorieval aki ugrándozva mesélte, milyen jó napja volt, aztán közölte, hogy sietnie kell, így átölelt és tovább ugrált. Bolondos, néha dilis kislány, de én imádom.
A buszon ülve még mindig a fotó, H és az járt a fejemben, hogy, hogy nézhet ki valaki ennyire jól.. Ezen sikerült annyira eltöprengnem, hogy véletlen egy megállóval tovább mentem, így gyalogolhattam vissza. Végül sikeresen hazajutottam. Meglepetésemre anya otthon volt. Legalább elterelte a figyelmem Hugoról.