Senki sem értheti

Mielőtt még elkezdeném, megkérek szépen minden olvasót, hogy szálljanak le a Fred témáról, mert nincs igazuk. Csak barátok vagyunk és semmi több. Lehet, hogy ezt páran azért nem értik, mert nincs ilyen igazi fiú barátjuk és nem tudják elképzelni, hogy milyen. Az ő kedvükért most elmagyarázom. Egy fiú barát olyan mintha a barátnőd lenne, csak fiúban. Bízol benne, mindent tud és többnyire te is róla. Ha baj van ő melletted áll és segít, ahogy tud. Tudja, hogy ki jön be neked és (bár sajátos módon) segít hogy közelebb kerüljetek egymáshoz, meghallgat ha áradozni akarsz róla és bármennyire is fiú, próbál megérteni. Én kb. így jellemeznék egy igazi fiúbarátot. Esetemben ilyen Fred igazi, valóságbeli személye. Szóval kérlek titeket, hogy szálljatok le a témáról. Ő az én barátnőm fiúban. Ennyi.


2014. április 01.
Kedves naplóm!

Bolondok napja. Hurrá. :D Szívatások minden mennyiségben, ez az a nap, amikor senkiben nem bízhatsz.
Reggel a buszsofőrtől is megkaptuk a magunkét. Bejelentette, hogy a busz lerobbant, az ajtók nem nyílnak, úgyhogy meghatározatlan ideig itt ragadtunk. Pár másodpercre a rossz hír közlése után elindult és boldog április 1.-jét kívánt mindenkinek. Ezek után sikerült egyéb szívatás nélkül beérnem a suliba.
Mivel ofő óránk lett volna, de nem volt tanár, mármint úgy, hogy senki nem jött be helyettesíteni sem, elfoglaltuk magunkat. Jenna, Gabe, Diana, Deny, Jordan és Jackson hátul ültek a fotelben, meg odahúztak székeket és ott beszélgettek, meg a telójukat nyomkodták. Mi pedig a lányokkal, (Maggie, Katye, Gina, Annie, Kimberly, Emily, Kitty és Liza) elöl beszélgettünk. Észre se vettük, hogy szünet van, annyira jól elvoltunk.
Az többi óra egyébként a szokásosan telt, törin és bioszon haladtunk az anyaggal, infón exeleztünk, fizikán gyakoroltunk, németen haladtunk, már amennyire a fegyelmezéstől lehetett. Utolsó órára mindig bezsongunk.
Kicsengőkor lementünk kajálni. Liz mindig fut lefelé, hogy minél előbb bejusson és ne kelljen sorba állnia, de én erre nem vagyok hajlandó, mivel nem kajálok, csak beülök hozzájuk.
Lefelé menet a telóm nyomkodtam, mikor hirtelen beleütköztem valakibe.
-Bocs. - mondtam, fel se nézve és indultam is volna tovább, de nem állt el az útból. Lassan felnéztem. Végigsiklott a tekintetem egy vörös pulcsin. Onnantól tudtam kibe botlottam bele.
-Én bocs, hogy megzavartam a kockulást. - mondta Hugo cinikusan mosolyogva, mikor a szemébe néztem. Végem volt.. Elnevettem magam és ki akartam kerülni, de ő nem hagyta, beugrált elém.
-Hééé. Neked nem kéne sietni kajálni? - kérdeztem, eszébe juttatva a hosszú sor kivárását.
-Nekem van időm. - közölte félmosolyra húzva a száját.
-Rendben. Nekem is. - tettem csípőre a kezem, vállalva a "kihívást".
Ott álltunk már vagy 3 perce. Néha eldöntöttem a fejem balra, ő erre jobbra és így fordítva is.
-Ti mit csináltok? Hugo gyere már! - Nézett ránk furán James, majd elhúzta H-t onnan. Ő még visszanézett rám, feltette a kapucniját és elment. Hű.. Imádom az ilyen pillanatokat. :D
Én kicsit később követtem, bementem az ebédlőbe a csajokhoz.
-Te meg mit csináltál ennyi ideig? - kérdezte Annie mikor leültem.
-Semmit. Vagyis H-val szórakoztunk. :D - mondtam nevetve. Hirtelen Liz nézett rám perverz tekintettel.
-Szórakoztatok? Miveeel? - kérdezte a tekintetét összehangolva a hangsúllyal.
-Ne már.. Ne érts félre mindent! Csak nekimentem véletlen a folyosón és ő nem engedett elmenni.
-Nem engedett elmenniii? Hogy csináltaa? - folytatta a perverzkedést.
-Beállt elém a FOLYOSÓN - hangsúlyoztam, a tömegre célozva - és nem állt odébb, beugrált elém. Ennyi.
-Jó, jó felfogtam. - fejezte be a beszélgetést. Mikor végeztünk, elindultunk a táskánkért. Én megálltam Jennánál aki a nővérét várta és megöleltem.
-Ebből lesz valami.. - mondta mikor elengedtem.
-Már mint miből? - néztem rá értetlenül.
-Láttalak az előbb itt Hugoval. Édesek lennétek.. - mondta, mintha mi sem lenne természetesebb.
-Tényleg? Jujj ^^ Nem tudom meddig álltunk volna még úgy, ha James nem rángatja el őt onnan. - mondtam még mindig kicsit sokkos állapotban.
-Nem tudom. :D Tényleg ezzel kapcsolatban.. Ő jön Balatonlellére? - hozta fel a témát Jenna.
-Igen. Úgy tudom, hogy igen. Miért?
-Ott össze kéne hozni titeket, ha addig nem jöttök össze.. Nem? :D - lepett meg egy ötlettel.
-De. *_* Úristen, komolyan? Nagyon szeretlek!♥ - ugrottam a nyakába hirtelen. Annyira imádom. Szerintem így is neki köszönhetek a legtöbbet. Így is rengeteggel tartozok neki, de ő mégis mindent megtesz értem. Önzetlen, nem él vissza mások bizalmával és feltétel nélkül szeret. Ezért én nagyon nagyra becsülöm és büszke vagyok rá, hogy ilyen barátnőm van.
-Ez neked olyan, mintha én Checo-val lennék összezárva 7 napig? *-* *-* - kérdezte nagyra nyílt szemekkel.
-Igen. Olyasmi.. - nevettem a példa hallatára. Hát igen. Ő már csak ilyen. Az F1 a mindene. :D
-Na akkor kidolgozom a tervet, hogy hogy hozzunk össze titeket. Ha már Checo drágám túl öreg hozzám, messze lakik stb.. Legalább neked sikerüljön. ♥ - erről az önzetlenségről, hűségről és szeretetről beszéltem az előbb. Megöleltem Jennát és elindultam fel, mivel Liz már várt.
Mikor kész voltam a házival úgy nagyjából, hátrafordultam beszélgetni Fredhez. Egyszer csak a szemem sarkából megpillantottam H-t amint felénk jön és rá néztem. Elment mellettünk, én szemmel követtem és mikor utánafordultam láttam, hogy nála van a tolltartóm.
-Hé! Add vissza! - álltam fel, hogy utánamenjek. Ő letette Robert asztalára.
-Add vissza neki, büdös cigány! - nevetett fel mikor odanézett. Ezen mindenki elkezdett röhögni. Nagy forma a gyerek, vannak jó poénjai.. :D Ő felkapta és odadobta Denynek. Passzolgatták egy darabig, aztán mikor én meguntam a "cica" játékot leültem, így nem sokára vissza is adták.
-Mehetünk? - szólt kb fél órával a történés után Liza. Én felkaptam a táskám és a kabátom, majd nekitámaszkodtam a padnak amíg Liz és F pakolt. Éreztem hogy valaki basztatja a táskám, így hátrafordultam. Persze, hogy megint Hugo nyúlt le valamit, ezúttal az üvegemet húzta ki a tatyóm oldalából.
-Add visszaaa. :D - tettem le a táskám és a kabátom a padra mielőtt utána indultam. Egy darabig kergettem a teremben, aztán megállt. Én megpróbáltam elvenni tőle, de nem jött össze.
-Tarts fel! :D - adta az ötletet neki Fred. Ő ezt meg is tette.
-Köcsööög! :D - nevettem Fredre, de persze tudta hogy ez nálam egy köszönöm, "nem tudom mihez kezdenék nélküled"-del ér fel ilyenkor. :D
Elkezdtem ugrálni Hugo kezéért, de ő mindig odébb húzta és csak mosolygott. Mivel ez a módszer nem vállt be, gondoltam egy próbát megér, ha elkezdem bökdösni, hátha csikis. Azonban egy dolgot nem vettem számításba.. Azt, hogy mibe ütközök, ha a hasához érek. Elméletben tudtam, hogy mi vár, de ez gyakorlatban mégis meglepetést okozott. Mikor hozzáértem, a kezem megtorpant a kockáin. Ó igen.. Az a bizonyos kockahas.. Álmomban sem reméltem, hogy egyszer ilyen közelről tapasztalhatom, hogy tényleg kockás a hasa.
 Aww. *-* Itt volt az a pont, hogy lefagytam egy pillanatra.. De azt hiszem nem csak én. Minden elhalkult, ő is megtorpant és a levegő szikrázott köztünk. Legalább is én így éreztem. Ebben a pillanatban kellett szemfülesnek lennem, hogy elkapjam az üvegem. Elvettem tőle, ő ismét elmosolyodott. Mikor visszaindultam, láttam hogy nincs ott a táskám a padon.
-Deeeeenyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy!!!!!! Add vissza a táskááááááááám! - üvöltöttem utána, mivel még pont láttam ahogy kirohant az ajtón.
-Nem is én voltam. - mondta röhögve.
-Aham.. Hozd vissza de most rögtön! - mosolyodtam el én is. Mivel a tanszobás terem a fiúvécével szemben van, oda vitte be. - Hozd ki onnan! Most! - mutattam az ajtóra, amin ez a felirat állt: "Fiúk" és elé kicsibe, tollal odafirkálva, hogy cica. Azaz Cicafiúk. Nem tudom ki írhatta rá, de vicces.. :D Den bement a wc-be és kihozta a táskám, de megállt a küszöbön. Én az üvegemmel a kezemben, nekidőltem az ajtófélfának.
Azt a karom, amibe az üveg volt lelógattam magam mellé.
-Ide! - mutattam a földre a másik kezemmel. Deny csak megrázta a fejét és mosolygott. Láttam, hogy elnéz a fejem mellett és bólintott egy kicsit, hogy jelezzen valakinek. Gondoltam hogy H áll mögöttem, így nem fordultam meg, csak erősebben fogtam az üvegem.
Ezután éreztem, hogy valaki lassan végig simítja a karom, majd a kézfejemet kezdi birizgálni. Az ujjaim ellazultak Hugo érintésére, a szívem hevesebben kezdett verni és olyan közel éreztem magamhoz, mint még soha. Nem csak fizikailag, hiszen jóformán fogta a kezem, hanem lelkileg is.. Soha nem éreztem ilyen közel magamhoz mint ebben a pár másodpercben. Ebbe az érintésbe beleremegett az egész testem, végigfutott a hideg a hátamon és egyszerűen úgy éreztem, ebben az érintésben minden benne volt: Tűz, vágy, szerelem, élet.. Csend volt körülöttünk, mindenki ledöbbenve állt.
Lassan megfordultam és ránéztem. Kb 30 centire állt tőlem. Csábító félmosoly jelent meg az arcán, pont mint a Rayennel való közös képen. Egyenesen a szemembe nézett, egy pillanatra se szakadt meg a kontaktus. Kezével még mindig a kezemet birizgálta.
A biztonság kedvéért erősebben szorítottam az üveget. Jól tettem, hiszen a következő pillanatban (bár még mindig tartva a szemkontaktust) már ujjaimat próbálta meg kilazítani és elvenni tőlem az üveget. Egyre szorosabban fogtam, nem tudta elvenni.
Egyszer csak engedett szorításán, lassan végighúzta a kezét az enyémen, majd az üvegen, ezután elengedte. Még mindig velem szemben állt, egyenesen a szemembe nézve, félmosollyal az arcán.
-Te soha nem adod fel, igaz? - törte meg a csendet.
-Soha. - válaszoltam elhalkuló hangon. A többiek még mindig csöndben, feszült figyelemmel meredtek ránk, hátha megértik, mi is történik, de úgy sem tudják.
Ez szerelem. Ezt nem lehet se elmagyarázni, se megérteni. Ez az érzés csak van.
Valamit, ami két ember között lejátszódik soha senki más, nem érthet igazán, csak ők.
Jelen esetben is ez történt. Akik körülöttünk voltak, értetlenül álltak a mondatok hallatán. Egy külső ember ezt nem értheti. Egy külső ember látszatra ítél, azt hiszi érti, pedig nem. Ez a párbeszéd sem az üvegre irányult. Az csak egy aprócska részlet, kellék volt az egészben. Épp ezért hiszi azt más, hogy a kérdése arra vonatkozott. Csak mi ketten tudjuk, mit is jelentett ez a párbeszéd. A mi titkunk, amit mindenki hallott, de senki sem érti.


És külön köszönet Liza igazi személyének, mert nélküle nem tartanánk itt H val.♥